| Eszter | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.28 23:24:56 (V) 25875. |
Rendkívül jól sikerült a szombat esti buli. Köszönet Főhőseinknek, hogy így, együtt eljöttek. Köszönet a fellépőknek a rendkívül színvonalas produkciókért, melyet a VIP asztalnál is láthatóan élvezettel hallgattak. S persze köszönet Mindenkinek, aki ott volt, a remek társaságért!
|
|
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.28 19:42:21 (V) 25874. |
| Nagy érdeklődés előzte meg a februári Illés Klubot. Nagy örömünkre Szabolcs is eljött Levente és Tini mellett a Klubba. Az est első meglepetése Street Gábor Huba fellépése jelentette, aki írt egy saját dalt Tini szövegeinek felhasználásával, az ünnepelt tiszteletére. Ezt az egy dalt, 1 db exkluzív bakelit lemezen adott át Bródy Jánosnak. ![]() Vendégként jött a MIEZ , akik nem véletlenül kapták Szörényi Leventétől az ajánlást. Rendkívül szimpatikus és jól felkészült együttes, akik nem először jártak Pesten a klubban.10 éves jubileumukat áprilisban tartják Miskolcon, ahol Levi és több más művész társaságában lépnek majd fel. A műsoruk első részében főleg Tini dalait játszották. Az egy hete megjelent Ráadás cd-ről megtanulták a Te itt leszel majd mellettem, című legújabb Bródy dalt. Sok ritka Illés csemegét adtak elő, köztük a Néma szerelem, Menekülés, Lány és a csavargó és a Rézi. Érdemes volt megtanulniuk, mert a nagy siker nem maradt el. ![]() Ezután jött a dedikálás, ahol Tininek mindenkihez volt egy-két kedves szava. A szünetben megérkezett az RTL Klub stábja is, akik megörökítették a dedikálást és a koncert pillanataiból is felvételeket készítettek. Több riportot is felvettek a klubtagokkal, melyet egy későbbi időpontban sugároz az RTL Klub. A MIEZ koncert második része Lerch István vendégszereplésével kezdődött. Viktor énekelte kiválóan a szerző dalait, a Várj, míg felkel majd a nap, Jégszív és Angyallány. Pisti a számok között anekdotázott az Illés együtteshez fűződő emlékeiből. ![]() Ezután jött csak az újabb meglepetés! A Miért hagytuk, hogy így legyen című dalban Lerch Pisti és a MIEZ felhívta Levit a színpadra. A hatalmas siker nem maradt el, a közönség ezután újabb ráadást követelt……majd utána jött egy spontán „Ne gondold”, amely igazi rock történeti premier volt, mert Ők még ilyen összeállításban sosem álltak együtt a színpadon. Lerch Pisti is annyira élvezte a műsort, hogy nemcsak az ujjaival, de még az orrával is zongorázott. Egyszerűen fantasztikus volt ez a két produkció!!!! ![]() Ezek után jöttek a nagy Illés slágerek és beindult a tánc is. Közben a VIP asztalnál is nagy volt a hangulat Németh Oszi, Szabolcs, Levi és Tini, valamint Jánossy Béla és Mentler Krisztina jóvoltából. ![]() Nagyszerű volt látni, hogy újra együtt volt a három Illés legenda!!! ![]() Külön köszönet, akik sütöttek különböző finomságokat a VIP asztalra. Levinek nagyon ízlett Ibolya süteménye, ami Édesanyjára emlékeztette. Zsuzsa és Jutka süteményei is sikert arattak. Köszönet Gyémánt Ervin Rock Diszkontjának és az FMH összes dolgozójának, valamint a hálás közönségnek! ![]() Köszönet a sok fotóért: Trenkó Ildinek, Jolynak, Jutkának, Vén Pálnak és Radnai Andrásnak. ![]() |
|
| Előzmény: 25873, G.TIBI | |
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.24 20:47:31 (Sze) 25873. |
| A SZOMBATI ILLÉS KLUB RÉSZLETES PROGRAMJA: 19.00 Kapunyitás - az emeleti Színházteremben. ![]() 19.20 - 20.00-ig - MIEZ zenekar koncert I. része. A műsorban lesz sok Tini dal, egy igazi meglepetéssel. ![]() 20.00 - 20.45-ig DEDIKÁLÁS!!! ![]() Bródy János dedikálja legújabb, Ráadás című cd-jét, mely a helyszínen kapható lesz, a Rock Diszkont jóvoltából. 21.00-tól - MIEZ koncert II. része. ![]() Lerch István szerzeményeit játsszák a Demjén Rózsi és Charlie korszakból, amit a szerzővel közösen adnak elő. A buli végén több mint egy óra ILLÉS blokk lesz!!! ![]() Terveink szerint Szörényi Levente jelenlétével megtiszteli a klubot. ![]() ARRA SZERETNÉNK KÉRNI BENNETEKET, HOGY DEDIKÁLÁST CSAK A MEGADOTT IDŐPONTBAN KÉRJETEK!!! Akik asztalfoglalást jeleztek nálunk, azok legkésőbb 19.15-ig foglalják el helyeiket! Belépő: 1.500,- Ft Itt van egy kis képes beharangozó a szombati Illés Klubról: http://www.youtube.com/watch?v=aBNrrqQXXxU MINDENKIT SOK SZERETETTEL VÁRUNK!! ![]() |
|
| Jutka | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.24 20:31:24 (Sze) 25872. |
A Lánchíd Rádióban, a Dr.Boross rendel műsorban március 4-én, pénteken 15.00-tól lesz hallható a zenés beszélgetés Bródy Jánossal )
|
|
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.22 06:33:59 (H) 25869. |
| Szia Fazék! Ott a helyetek, várunk!!! ![]() |
|
| Előzmény: 25868, Fazék | |
| Fazék | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.21 23:54:43 (V) 25868. |
| Szia Tibi! Ugye még beférünk ketten! Üdv: Fazék |
|
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.20 21:27:11 (Szo) 25866. |
Ok, Kati...örülünk és felvettük a rendelést ![]() |
|
| b.kati | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.20 20:44:48 (Szo) 25865. |
| Tibi! Én is jönnék Bütyökkel! | |
| Eszter | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.20 19:13:40 (Szo) 25864. |
Köszi!
|
|
| Előzmény: 25863, G.TIBI | |
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.20 19:08:27 (Szo) 25863. |
| Szia Eszter! Rendben a 4 fő Várunk benneteket. |
|
| Előzmény: 25862, Eszter | |
| Eszter | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.20 17:31:41 (Szo) 25862. |
| Szia Tibi! Most látom, nehogy félreértés legyen (25856. és 25857.): Egyszer: Szimcsa Kata + 1 fő Másodszor: Hopka Kata + Kovács Eszter Az így összesen: 4 fő Köszi. Eszter |
|
| Előzmény: 25857, Eszter | |
| Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.20 11:50:20 (Szo) 25861. |
Szeretnék 7 főre helyet foglalni. Remélem még nem jeleztem későn.
|
|
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.20 11:32:43 (Szo) 25860. |
Biró család foglalás rendben, várunk benneteket! ![]() |
|
| Előzmény: 25859, birópisti | |
| birópisti | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.20 09:18:47 (Szo) 25859. |
| Kérek 3 helyet a 27.-i Illésklubra Köszi | |
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.19 20:28:14 (P) 25858. |
| Sziasztok! Igen, lehet még jelentkezni, foglaljuk a helyet.....és várunk Benneteket ![]() |
|
| Eszter | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.19 19:42:03 (P) 25857. |
| Szia Tibi! 2 fő: Kata + Eszter! Köszi! | |
| szkata | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.19 18:19:26 (P) 25856. |
| Sziasztok! 2 helyet szeretnék foglalni február 27-re. Van még hely, ugye? Köszönöm! sz.kata |
|
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.19 15:53:19 (P) 25855. |
Rendben, várunk!
|
|
| Előzmény: 25854, Speci | |
| Speci | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.19 15:26:04 (P) 25854. |
| Sziasztok! Egy helyet szeretnék foglalni a február 27.-i Illés Klubos összjövetelre! Talán még idöben szóltam!? üdv Speci |
|
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2016.02.19 14:46:34 (P) 25853. |
| FELHÍVÁS!! A február 27-i Illés Klub az emeleti nagyteremben kerül megrendezésre. A terem befogadóképessége korlátozott, ezért lehetőséget biztosítunk helyfoglalásra. Feltehetőleg a nagy érdeklődésre való tekintettel - hogy többen beférjünk -, kevesebb asztal lesz elhelyezve a nézőtéren. Hogy senki se maradjon le a klubnapról, ezért előjegyzéseket veszünk fel az ülőhelyre. Ezért kérünk Benneteket - akik nincsenek regisztrálva a facebookon-, hozzászólásban itt a vendégkönyvben jelezzétek részvételi szándékotokat. Részletes program később! |
|
| << < 76 77 78 79 80 81 82 83 84 > >> |
|