|
Színváltás:
|
| << 1 >> |
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2008.05.30 14:12:32 (P) 14589. |
| "BUDAPEST – A magyar rocktörténet egyedülálló találkozásának volt tanúja a Blikk. Szörényi Levente (63) és Presser Gábor (60) félretéve több mint négy évtizedes rivalizálását, összefogott egy közös ügy érdekében. Szörényi és Presser évtizedeken át figyelte, olykor inspirálta egymást, de barátok sosem lettek. – Sőt utáltuk egymást! – mondta nevetve Szörényi Levente. – De tréfán kívül, természetesen árgus szemekkel figyeltük egymást. A három meghatározó csapat, az Illés, az Omega és a Metró teljesen más zenei világot képviselt, de nem volt túl nagy a piac. Egy zsebkendőnyi területen kellett megélnünk. Szörényi Levente 1965-ben már az Illés zenekar tagjaként hatalmas vállalkozásba kezdett. Presser akkor még a zenei gimnázium padjait koptatta. – 1965 nyarának vége felé jártunk – emlékezett Szörényi. – Laux József barátommal beültünk a Kárpátiába egy sörre, s ott elárultam neki, amit addig hétpecsétes titokként őriztem: a nyár folyamán Bródy Jánossal megírtunk négy saját dalt, magyar szöveggel. Laux kikelt magából, őrültség, mondta, meg fogtok bukni! Ehhez persze tudni kell, hogy akkoriban minden zenakar a nagy nyugati együttesek, énekesek dalait játszotta, Paul Ankát, a Beatlest. Az akkori szirupos slágerszámokkal szemben az első magyar beatdalok forradalminak számítottak. Olyannyira, hogy nem is mertük első saját szerzeményeinket felkonferálni, egyszerűen csak játszani kezdtük, és vártuk a hatást. – Nekem az Omega előtt nem volt saját zenekarom, a konzervatóriumban afféle „tízperces” zenekarok alakultak, a szünetben letámadtuk a zongorát – emlékezett Presser. – De amikor meghallottam az Illés első dalait, az Utcánt például, éreztem, hogy megváltozott valami. – Már vagy másfél éve befutott az a bizonyos első négy Szörényi– Bródy-dal, amikor egy nap meghallottam a rádióban az Azt mondta az anyukámat, és leültem! Végre, mondtam magamban, valaki beáll a sorba, pedig már azt hittem, nem segít senki! – mondta Szörényi. A magyar ifjúság meghódítása nem okozott gondot, Szörényi az Illéssel, majd a Fonográffal, Presser az Omegával, később az LGTvel megalapozta, majd felépítette és kultusszá tette a magyar dalt. Pedig ellenállás volt bőven, a hatvanas-hetvenes évek kommunista rendszerében kemény kézzel próbálták fogni a „nyugati dekadenciát” idéző zenekarokat. – Az Illés már sikeres volt, de amikor ’68-ban az Omega is belépett a körbe, a „gyámhatóság” rögtön tudta, mi a dolga, az oszd meg és uralkodj elvén működtek – mesélte Presser. – Volt, hogy a saját bulinkra nem engedtek be – tette hozzá Szörényi. – A közönség már bent tombolt, engem meg megállított a kapuban az egyetemi pártbizalmi, és közölte: azt hiszed, mert gitárod van, bemehetsz? Hazamentem. A két örök rivális ma már úgy érzi, jót tett nekik a versengés. – Volt egy idő, amikor alig két utcányira laktunk egymástól, mondtuk is, na, majd összeülünk egy pipára – mondta Szörényi. – Sose lett belőle semmi –mondta Presser. A két legenda most nemcsak a közös emlékek citálására ült össze, nemes ügyön dolgoznak: a magyar dal napját szeretnék hagyománnyá tenni. S hogy a versengés után születhet-e valaha közös dal? – Egyedül is meg tudunk írni mindketten egy dalt – így Presser. – De jótékony célból, vagy csakúgy játékból? Miért ne?" K. Á. Blikk |
|
| << 1 >> |